Mindig is szerettem sütni-főzni. Gyerekkoromból hoztam magammal a vajas kenyér, rántotta, eperhab (hú, be rég ettem ilyet) és krumplileves elkészítésének technikáját, de komolyabban csak függetlenedésem pillanatában, diákkoromban kezdtem el főzni. Akkor is csak hétvégén, húsmentesen, magamnak. Nem volt különösebb bajom a hússal, de a húsmentes ételek sokkal egyszerűbbnek és gyorsabbnak tűntek, s mivel teljesen jól elvoltam hús nélkül is, nem kerestem különösebben annak társaságát. Akkoriban kezdtem ismerkedni az ázsiai konyhával is (előtte ennek az esélye jóval a nulla alatt állt, tekintettel arra, hogy az ország határait az információ is nehezen lépte át, emberként csupán 4 évente külön engedéllyel lehetett elhagyni). Sosem felejtem el, milyen volt, amikor először beleszagoltam a szójaszósz fura illatába és megkóstoltam a korianderlevelet, ami kifejezetten a poloskaízre emlékeztetett. Új dolgok voltak ezek akkoriban, most azonban már alapfűszereknek tekintjük őket, és a kiskorú gyerekeim is jól ismerik.

Így történt az, hogy elkezdtem főzni, salátákat készíteni. Társaságkedvelő lévén, hétvégi délutánjaimat szívesen töltöttem barátokkal, és simán szántam pár órát arra, hogy a jó hangulat finom borok társaságában, ízletes estebéddel, vacsorával legyen megkoronázva. Ekkor már a hús is bekerült a képbe. A fiam születése után nagyot változott a helyzet: hamar rájöttem, hogy a laza főzést egy sokkal pörgősebb verzióra kell cserélnem. A következő volt a felállás: örökmozgó kisgyerek, aki éjszaka sem szeretett aludni, irodai munka, háztartás, főzés.

Három évvel később, megszületett a lányom, akkor még azt gondoltam, hogy a fiamnál rosszabb alvó kisgyerek nem létezhet, azonban rá kellett jönnöm az ellenkezőjére. Ami ezután következett maga a volt a káosz: munka és háztartás mellett volt egy örökmozgó, rosszalvó hároméves kisgyerek, egy másik örökmozgó, még rosszabb alvó kisbaba, aki picit később azzal fejelte meg mindezt, hogy beállt a rosszevők sorába. Ehhez a helyezéséhez a mai napig ragaszkodik, pedig most már lassan 9 éves. Az évek során hatalmas sikerélménynek számított, amikor a 4 éves születésnapján megkóstolta saját születésnapi tortáját – egy évvel korában is megbeszéltük, hogy milyen gyümölcsös tortát szeretne, tartottam is magam az elképzeléseihez, de teljes egészében a vendégek fogyasztották el –, vagy amikor 4 és fél évesen, bátyja hosszú rábeszélése után hajlandó volt megkóstolni a palacsintát (igen-igen, arról a palacsintáról beszélek, amelyet minden gyerek imád, lekvárral vagy csokival feltekerve, de ő akkor is csak simán, semmi nélkül volt hajlandó megkóstolni), vagy amikor 7 évesen megette az első olyan levest, amiben hús is volt, és amikor 8 évesen megette az első tányérka spagettijét, aminek tetején paradicsomos szósz piroslott, nem csupán a tészta volt magára kevés olívaolajjal meglocsolva. Vagy amikor szinte 9 évesen megkóstolta a kemencében sütött pizzát, és nem csak a szélét rágta le, amin nem volt feltét, hanem evett olyan részt is, amin volt mozarella, paradicsomszósz és paradicsom is! Wow! Mindenik esemény külön élmény volt.

Minden bizonnyal nem voltam egyedül ezekkel a gondokkal, de akkor úgy éreztem, mintha csak én küszködnék ezekkel széles e világon. Szerencsémre volt némi tapasztalatom a konyhában, voltak ötletek a tarsolyomban, így aztán variálni, kombinálni kezdtem őket annak függvényében, hogy a befogadó „közönség” milyen óhajokkal állt elő.

És mivel az idő is, akarom mondani annak hiánya, nagyon erős befolyással bírt, születtek ételek, köretek, desszertek, amelyeket gyorsan, kevés mosogatnivalóval (tisztában vagyok vele, hogy mára már feltalálták a mosogatógépeket is, de akkoriban nekem még nem volt ilyen csoda a konyhámban) el lehetett készíteni, finomak voltak, a gyerekek nem túrták ki a tányérjukból, és a felnőttek számára is fogyaszthatóak voltak.

Ezen a helyen tehát olyan receptekkel találkozhatsz, amelyeket egy bizonyos élethelyzet és saját kísérletező vágyam hozott létre, vagy olyan receptekkel, amelyeket másoktól tanultam, lestem el és a saját ízlésemre formáltam, de mindeniknél nagyon fontos szempont a gyorsaság. Azt mindenképpen megígérem, hogy csak kipróbált, kedvelt, ízletes és gyorsan elkészíthető ételekből álló gyűjtemény összeállítására törekszem.

Ha úgy érzed, hogy a fentiekben leírt problémákkal állsz szemben, vagy éppen valamilyen más okból kifolyólag nincs időd vagy nem szeretnél hosszú ideig a konyhában pepecselni, vagy akár ötleted sincs, hogy mi legyen a holnapi ebéd vagy vacsora, nézz szét az oldalamon, hátha tudsz ötletet meríteni. És ha bármilyen észrevételed, megjegyzésed, kérdésed van, írj!

Gyors főzést!